A végéhez közeledik a 150 éve tartó hitelexpanzió?

USA Szövetségi JegybankAz ezredforduló óta két világméretű bankválságot éltünk át: az első a dotcom lufi deflációs időszaka 2001-2-ben, a második pedig a 2008-9-es pénzügyi krízis, amelynek a Lehman Brothers esett áldozatul. Nyilvánvaló ezekből az esetekből, hogy a morális kérdések vitái, nem csak a bankok, de a nagyvállalatok és tőzsdék javára dőltek el. Továbbá, az amerikai költségvetés deficitje egy tartós alkotóelemmé vált.

Ez hoz el bennünket a jelen helyzethez, amely egyre inkább azt mutatja, hogy egy újabb ciklikus válság szélén táncolunk.  Ha ez így van, ez egy jóval nagyobb periódus végét jelenti a monetáris és hitelezési terjeszkedés történetében, mint a korábbi ciklusok során volt, mely összefügg a Smoot-Hawley-szerű kereskedelmi háborúval a világ két legnagyobb gazdasági hatalma között.

A következő makrotényezők relevánsak a hitelválság időzítése szempontjából:

  • A globális adósságállomány körülbelül 255 trillió dollár, mely a Lehman Brother bukásakor még „csak” kb. 173 trillió volt. Ennek egy riasztó részét a nem produktív államadósság, fogyasztói hitelek, a pénzügyi spekulációk finanszírozása és a nem életképes cégek tartozásai teszik ki.
  • Ez az éves adósságtörlesztés felel az amerikai költségvetési hiány legnagyobb részéért, és a deficit egyre növekszik. Bármekkora mértékű dollár-kamatemelés pusztítóan hatna az állami pénzügyekre. Az Eurozóna államai hasonlóan ingatag lábakon állnak gazdaságilag. Az országok egy klasszikus adósságspirálba keveredtek.
  • Megközelítőleg 17 trillió dollárnyi globális kötvény negatív hozamú, mely példanélküli. Ez olyan extrém piactorzítás, amit már nem lehet pénzügyi világégés és a hitelezők tönkretétele nélkül normalizálni. Már nincs menekvés innen.
  • A new york-i repó piac válsága is rámutat, hogy a bankrendszer szoros gondozásra szorul. Az egész kezdete egybeesett annak az üzletnek a lezárásával, amiben a Deutsche Bank elsődleges üzletágát a BNP felvásárolta. Érthető lenne, ha a nagy betétek nem kerültek volna át az üzlettel, hanem azok inkább a versenytársakhoz fordultak volna. A probléma továbbra is fennáll, mely hatására a vezető bankárokat egyre inkább pánik mintsem a kapzsiság hajtja.
  • Az amerikai banki kitettség fedezetét jelentő hitelkötelezettségek és tőkeáttételes hitelpiac, melyek elsősorban junk kölcsönökből és kötvényekből állnak, nagyjából 1.9 trillió dollár banktőkét tesznek ki. Ez megerősíti e cikk azon tézisét, mely a banki kockázatokkal szembeni nemtörődömség, a hitelezésiciklus végső szakaszába jutott, és a következmények valószínűleg katasztrofálisak lesznek.
  • A Deutsche Bank és a Commerzbank részvényárfolyama azt mutatja, hogy ezek a bankok nemcsak fizetésképtelenek, de hamarosan megmentésre is szorulnak. Az Eurozóna más országainak bankjai hasonló cipőben járnak. Ugyanakkor mindegyik eu-s ország elfogadta a feltőkésítésre vonatkozó törvényeket, és nem számítanak az egyéni bankok megmentésére. Az első tőkeinjekció gondolatai már megjelentek, melyek a nagy betéteket fogják érinteni és nagy valószínűséggel az eu összes banki kötvénykibocsájtónak árfolyamai össze fognak omlani. A központi bankok válságkezeléskor tapasztalható hibázási lehetőségek lényegesen nagyobbak, mint a tizenegy évvel ezelőtti Lehman-válság idején voltak.

Az elmúlt 10 év rendkívül intenzív pénznyomtatása és az utóbbi két év amerikai-kínai kereskedelmi háborúja kísértetiesen emlékeztet a kései 1929-re, amikor is a kreditciklus végének és az eszkalálódó kereskedelmi protekcionizmusnak elegye összeroppantotta a globális pénzügyi világot.

Még akkor is, ha a háború felfüggesztéséről állapodik meg Amerika és Kína a következő hetekben, a válság már elindult, és az empirikus tapasztalataink alapján az csak rosszabb lesz. Úgy tűnik, hogy kereskedelmi szabályozások meghozatalakor az ésszerűség továbbra sem fog dominálni, mivel a konfliktus, melyet a hong kong-i zavargások árnyalnak, sokkal mélyebb a kereskedelemnél.

A kínaiak úgy gondolják, hogy Amerika destabilizálta Hong Kong-ot, méghozzá jó okkal: az Egyesült Államok Kincstára attól függ, hogy megszerzi-e az oroszlánrészét a nemzetközi portfólióáramokból a dollár támogatására és az USA költségvetési hiányának finanszírozására. Erre jelent Kína fenyegetést. Tehát a dollár hegemóniája támadás alatt áll, mivel Kína ugyanarra a tőkeáramlásra pályázik a Hong Kong-Shanghai kapcsolaton keresztül, a saját infrastruktúrafejlesztésébe folyó befektetések miatt. Emiatt kell Hong Kong-ot destabilizálni.

Ezért és más okok miatt, a kereskedelmi vámok csak egy része a szélesebb pénzügyi háborúnak, mely jóval esélyesebb, hogy tovább fejlődik, mintsem alábbhagy. Azzal, hogy a kereskedelmi szabályok erősen visszaütöttek, Trump elnök nyomás alá kényszerült a jövő évi választások miatti időszűkében. A Kongresszus által az Ukrán ügy miatt kivizsgálás zajlik ellene, és a népszerűsége is igen alacsony maradt. Még Jay Powell-hez, a FED elnökéhez is könyörgött, hogy vezesse be a negatív kamatokat a gazdaság felpörgetése érdekében. A Kínával szembeni meghátrálás nem valószínű, hiszen az egy elnöki kudarcként jelenne meg.

Hogy fog kinézni a kialakuló válság?

Nyilvánvaló, hogy a központi bankok egy még keményebb expanziós pénznyomtatási politikához fognak nyúlni, mint azt, a Lehman krízis idején tették. Ennek a monetáris inflációnak a következménye bizonyosan az állami valuták vásárlóerejének még további elvesztéséhez fog vezeti, súlyosabb, mint amit a jelenlegi független intézmények mérnek.

A monetáris infláció két széleskörű problémára lesz hivatott megoldásként szolgálni: egy biztonsági háló megteremtése a bankok és vállalatok számára, és az állami deficit finanszírozása. Ebből kifolyólag, a mennyiségi könnyítés (QE), hogy kielégítse az előbb említett célokat, az egekbe fog szökni.

A piacokra azonban egy kulcsfontosságú szempontból másként fog hatni, mint az 1929-32-es viszonyok között. Kilencven évvel ezelőtt, a két fő valuta, a dollár és a font, aranyárfolyam standardon voltak, ami azt jelentette, hogy a válság alatt, az eszközök és nyersanyagok gyakorlatilag az aranyhoz voltak mérve. Mára már nincs aranyfedezet és az árakat az egyre hatalmasabb mennyiségű állami pénzekkel fejezzük ki.

Az állami valutákban megszabott árakat végsősoron majd a mindenkori monetáris rendeletek határozzák meg. De a valóságban, a kilátások az 1929-es Wall Street-i összeomlás másolatát vetítik előre a piaci és gazdasági kondíciókat elemezve. A másik fontos különbség a nagy depresszió éveihez képest, hogy a jelen nyugati államai robosztus jóléti keretrendszerrel kötelezettek védeni lakosaikat, melynek költségei szintén egyre súlyosbodnak. Vegyük hozzá az emelkedő munkanélküliség költségeit és az adóbevétel csökkenését, és láthatjuk, hogy az államháztartási hiány és adósság rapid módon fog növekedni még egy enyhébb recesszió alatt is.

Ez egy következő problémához vezet minket, ami valószínűleg a hitelválság második fázisaként értelmezhető. Ahogy egyértelművé válik, hogy az állami pénzek vásárlóereje olyan szinten épül le, hogy azt már statisztikai módszerekkel sem lehet elrejteni, a jövőbeni pénz diszkontált értéke, ami az időpreferenciát tükrözi, a kamatpolitikától függetlenül fog emelkedni. Következményképp, a hitelfelvevők növekvő kamatlábakkal fognak szembesülni, melyek a növekvő időpreferenciát és ráadásként a különféle osztályú hitelezettek hitelezési kockázatát hivatottak ellensúlyozni.

Amellett, hogy ez szinte elzárja az összes adósságfinanszírozást a vállalkozások és az egyre eladósodottabb fogyasztók számára, pusztító hatású lesz majd a kormányokra nézve is, amik megszokták a nyomott vagy akár negatív kamatlábakat is. A piacon lévő kötvények árai összeomlanak, és a bankok, amelyek állami adóssággal vannak feltöltve, hogy részesüljenek a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság előírásaiból, hamarosan, feltéve, ha marad még nekik valami, tőkéjük felszívódásával találkozhatnak.

Az állami pénzek világa az utolsó nagy hurrázására készül. Így van, néhány előrelátóbb jegybankár már elkezdett aggódni, hogy a jelenlegi rendszer lába alól elfogy az út, és hogy a dollár, mint a világ tartalékvalutája fenntarthatatlan ebben a formában. A teljes, tisztalapos újraindítás opcióit keresik, melyek között szerepelnek a blokkláncalapú digitalizált valuták, a készpénz intézményének felszámolása, és a további lehetőségek felkutatása a szabad piac úgynevezett szeszélyeinek ellenőrzésére.

Egyik sem fog működni, mivel egy más típusú pénznek is ugyanúgy inflálódnia kell, a költségvetés megmentése és az állam bukásának megelőzése érdekében. A nehézségek kezelését célzó monetáris terjeszkedés felgyorsuló üteme továbbra is a hitel- és monetáris terjeszkedés kulcsproblémája lesz a rendszer elbukásakor: az adósságcsapda elkerülhetetlen, melyre mindannyian rájöttünk.

Ahogy Németország számára világossá vált 1923-ban, az államot és egyéb gazdasági kötelezettségeket finanszírozó monetáris infláció hamar irányíthatatlanná válik. Végsősoron, az emberek meg fogják érteni a leértékelési csalást és amilyen gyorsan csak lehet, elkezdik kimenekíteni pénzeiket az adott állami valutából. Melynek aztán semmi értéke nem marad.

A rendeleti pénzek intézményének lezárása kötelezővé teszi az 1844 óta érvényben lévő, ismétlődő hitelciklusok befejezését. Az infláció útján történő, társadalmon elkent vásárlóerőcsökkentés, úgy fog bevonulni a történelemkönyvekbe, mint egy, az átlagemberek ellen elkövetett hatalmas átverés.

Forrás: https://mises.org/wire/150-years-bank-credit-expansion-nearing-its-end

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s