Még annak ellenére is deflációt tapaszthatunk majd, hogy a FED pumpálja a pénzt

pénznyomtatás

Az eddigi márciusi adatok alapján az éves pénzkészletbővülés az Egyesült Államokban 10.5%os emelkedést mutat a februári 6.6% és a tavaly márciusi 1.7%-hoz képest (AMS mérőszám).

Adva a tényt, hogy a FED úgy önti a gazdaságba a pénzt, mintha nem lenne holnap, gyanítható, hogy az AMS lendülete tovább gyorsul majd és az infláció hatásai pillanatok alatt láthatóvá válnak.

Ugyanakkor, a gazdasági tevékenységek tömeges leállását figyelembe véve, van arra esély, hogy a bankok mágikus, levegő által fedezett pénzteremtési lehetősége (pl. a résztartalékosi rendszeren keresztül) meredeken csökkeni fog.

Jelenleg, ennek az előbb említett, inflációt okozó hitelfajtának az éves növekedési üteme márciusban 14.1% volt a februári 7.4%-hoz és a tavalyi márciusi 3.4%-hoz képest.

Ha a hitelbővülés meredeken zuhanna, az valószínűleg a pénzkészletcsökkenést is magával hozná. (lásd táblázat). Emiatt, az árinfláció jelensége is erősen mérséklődne. Ha ez így lenne, a kormány és a jegybank felpörgetné a költekezést és a pénznyomdát, hogy ezzel küzdjenek a defláció ellen.

defláció pénzkészletbővülés
kék: pénzkészlet, piros: expanzív hitel

Egy általános áresés az áruk és szolgáltatások piacán rossz hírnek tekinthető, hiszen azt az 1930 évek Nagy Válságához hasonló recessziókhoz szokták kötni.

1932 júliusában, az éves ipari kibocsátás -31%-on állt, míg a fogyasztói árindex(CPI) -10.7%-on volt szeptemberben. (lásd táblázat)

defláció pénzkészletbővülés
ipari kibocsátás & fogyasztói árindex változásai évről évre

Rossz hír az árzuhanás?

A mainstream nézetekkel ellentétben, nincs semmi rossz a csökkenő árakban. Sőt, az az egyik alapvető eleme a szabadpiac alapú gazdaságnak, hogy olyan eszköz váljon pénzzé, melynek idővel nő a vásárlóereje. Az iparosodott piacgazdaságokat egy olyan árupénz alatt, mint az arany az jellemzi, hogy az árak csökkenő tendenciát mutatnak. Joseph Salerno szerint:

Tény, hogy történelmileg, az aranyalapú árupénz piacgazdaságára az általános árcsökkenés volt a jellemző, mivel a folyamatos tőkefelhalmozás, az ipari és technológiai újítások a kínálat bővülését vonták maguk után. Ezért, a 19. századtól egészen az első világháborúig az iparosodott államokban enyhe deflációs trend volt megfigyelhető. Ennek oka, hogy az árukészlet gyorsabban nőtt, mint maga az aranystandard alatti pénzkészlet. Például az USA-ban 1880 és 1896 között, a nagykereskedelmi árak kb. 30 %-ot estek, 1.75%-ot évente, miközben a reáljövedelmek 85%-kal, évente kb. 5%-nal nőttek.

A szabad piacon a pénz emelkedő vásárlóereje (pl.: csökkenő árak) az a mechanizmus, mely az áruk széles választékát elérhetővé teszi rengeteg ember számára. Murray Rothbard a következőt írja:

A köz fejlődő életszínvonala a tőkebefektetések gyümölcséből ered. A növekvő produktivitás csökkenő árakhoz(és költségekhez) vezet, és ez teríti szét a vállalkozás javait a nép számára, magyarán a fogyasztó életszínvonalát javítja. Az erőszakos árszínvonal-emelés ezt az életszínvonalnövekedést gátolja meg.

A legtöbb szakértő azzal érvel a csökkenő árak ellen, hogy az mindig „rossz”, mivel az emberek elhalasztják vásárlásaikat, ami aláássa a tőkebefektetéseket. Ebből következik a gazdasági visszaesés. Emellett, ez a visszaesés tovább nyomja az árakat, mely még jobban mélyíti a válságot.

Ahhoz, hogy a fogyasztók minden vásárlásukat elnapoljanak, annak kéne történnie, hogy a „jelenben élés” érzését teljesen elfelejtik. Ugyanakkor, a jövőbeni élet nem létezik a jelenbeni fogyasztás fenntartása nélkül.

Küzdeni kell a „rossz” defláció ellen?

Még ha el is fogadjuk azt az állítást, hogy a csökkenő ár a növekvő árukészletre adott válasz, mely az egyén életszínvonalemelkedését vonja maga után, mi van abban az esetben, ha az árfolyamcsökkenés a gazdasági tevékenység visszaesésével társul? Természetesen ez a fajta defláció rossz, és tenni kell ellene.

A pénznyomtatás problémái

Amikor egy jegybank pénzt pumpál egy gazdaságba, abból azok a bizonyos egyének húznak hasznot, akik a laza monetáris politika hátán nőttek föl, míg a költségeket a vagyon előteremtői fizetik. A laza monetáris politikán keresztül, a jegybank kiemel egy olyan réteget a társadalomból, akik úgy válnak akaratlanul fogyasztóvá, hogy előtte nem tettek be semmit a megtakarítások kosarába. A fogyasztás a valódi megtakarítások elosztásából valósítható meg. Csupán ezt a kosarat ürítik ki, anélkül, hogy valamit vissza is tennének.

Figyeljük meg, hogy mind a fogyasztás, mind a termelés ugyanolyan fontos az emberek végső céljának elérése érdekében, mely a jólét és a magas életszínvonal megtartása. A fogyasztás a termeléstől, miközben a termelés a fogyasztástól függ. A laza monetáris politika ezt a kapcsolatot bontja meg, azáltal, hogy olyan környezetet teremt, ahol a fogyasztásra, termelés nélkül is lehetőség nyílik.

Nemcsak a könnyűpénzek rendszere nyomja fel a meglévő árucikkek árait – vagy azt, hogy olcsóbbakká váljanak – de a monetáris pumpa a termelésre is nyomást gyakorol a nem-termelők felől. Az áruk, melyeket a vagyon előteremtői fogyasztanak sosem mennek kárba, hiszen ez teszi fenntarthatóvá az áruk és szolgáltatások előállításának körforgását. Ez azonban nem igaz azokra, akik csak fogyasztanak, ugyanakkor nem termelnek semmit.

Amíg a valódi megtakarítások kosara nő, a különböző áruk és szolgáltatások előállítása, melyeket a nem-termelők fogyasztanak, profitábilisnak tűnnek. Ugyanakkor, amint a jegybank felhagy a laza monetáris politikával, a valódi megtakarítások anomáliái napvilágra kerülnek. A nem-termelők kereslete visszaesik, mely az árakat is nyomás alá helyezi.

A szigorúbb monetáris alap megállítja a vagyonteremtők kivéreztetését, mivel az aláássa a buboréktevékenységek fújását. A különböző áruk és szolgáltatások áresése egyszerűen a válasz a vagyonteremtők kifosztására, és ez indítja el a gazdaság gyógyulását. Nyilvánvaló, hogyha a pénzügyi keret módosításával akarjuk megelőzni az árak csökkenését, azzal csak újraindítjuk a jólét előállítóinak elszegényítését.

A szabály szerint a központi banknak egy úgynevezett árindex stabilizációja a célja.  Azonban, ennek a rendszernek a „sikere”, a valódi megtakarítások kosarától függ. Amíg a megtakarítások nőnek, a szigorú monetáris intézkedések felhagyása azt az illúziót kelti, hogy a lazítás a megfelelő lépés. Ez abból következik, hogy a laza monetáris politika a valódi megtakarításokat a nem-termelőkhöz csatornázza, akiknek a fogyasztási igénye így növekszik, ami a deflációt megállítja, vagy visszafordítja.

Ezenkívül, mivel a reálmegtakarítások továbbra is nőnek, a gazdasági növekedés üteme is pozitív marad. Innen ered a tévedés, mely szerint a laza, áresést megakadályozó pénzügyi rendszer a kulcsa a gazdaság helyreállításának.

Ennek a pénzpumpának az  illúziója addig tartható, amíg a megtakarítások el nem kezdenek csökkenni. Amint ez megtörténik, a gazdaság elkezdi lejtmenetét. Még a legagresszívabb lazítás sem fogja azt megállítani.

Emellett, a szigorú monetáris rendszerrel felhagyás további részét fogja felfalni a megtakarításoknak, elmélyítve azzal a recessziót. Még úgyis, hogy a szabályozások sikerrel emelnék az árakat és inflációs várakozásokat, nem tudnák helyreállítani a gazdaságot, miközben a megtakarítások kosara zsugorodik.

Eredeti cikk: https://mises.org/wire/even-if-fed-keeps-pumping-money-we-may-still-see-deflation

 További cikkek a deflációról:

https://bitcoinegyetem.hu/2020/01/30/par-szo-a-deflaciorol/

https://bitcoinegyetem.hu/2019/12/14/miert-nem-kene-az-allamnak-harcolnia-a-deflacio-ellen/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s